Tapintható, érezhető és hallható lesz a törődés

Az Észak-Alföldi Operatív Program az Érkert és a Huszártelep nagyvárosiasodását elősegítő akcióprogram félidejéhez érkezett.

- Ennek apropóján ezeken a területeken leginkább a fiatalabb korosztályhoz kívánunk szólni, ezzel együtt próbáljuk őket közelebb hozni a fogyatékkal élők mindennapjaihoz. A program keretein belül október 20-ától az említett két városrészben 250 fát ültetünk majd közösen, mindezt az összefogás jegyében – fogalmazott szerdai sajtótájékoztatóján Csonka Ferenc, a Fehérbot Sportegyesület elnöke. – Egy másik kiemelt programsorozatra is szeretnénk felhívni a figyelmet. Dr. Szepessy Béla fametszeteiből nyílik Tapintható kiállítás október 15-én a megyeházán, segítve ezzel a látássérültek tájékozódását. A fehér bot világnapjának alkalmából október 20-án az ország egyik legismertebb zenekara, a Republic látogat Nyíregyházára, a Bujtosi Szabadidő Csarnokba. A kisvárdai születésű egykori bandatag, Cipő emlékére érkeznek és adnak nagyszabású koncertet – folytatta Csonka Ferenc.


Fehérbot SE 2014