Európai emberi jogi ajánlások az ENSZ egyezmény alapján

Pozsony volt a helyszíne a november 12-én megrendezésre kerülő konferenciának.

Az Európai unió és az ENSZ párbeszédének közös iránya, hogy megvizsgálják, és konkrét ajánlásokat tegyenek arra vonatkozóan, hogyan lehet javítani az Európa unió 80 millió fogyatékossággal élő embereinek munka jogain.

A 2015. évtől 15 ország vizsgálta meg és további 2 ország állásfoglalása kerül 2017 –ben nyilvánosságra a  Szakterületen.

Az ENSZ fontos ajánlásokat tett 2017. évre vonatkozóan, azonban további fontos kérdések:

-Hogyan javulnak a fogyatékossággal élő emberek életkörülményei?

-Milyen útmutatást tesznek az egyes tagállamok nemzeti szinten?

-Elérhetővé válik a konkrét változás?

 

A konferencia témájában az Európai Fogyatékosok Fóruma, a Szlovák soros elnökség tagjai, az Európai Parlament és az ENSZ továbbá a Nemzetközi Fogyatékos ügyi Szövetség tagjai állást foglaltak.

A konferencián a sikerek és a kihívások kerültek napirendre.

A konferenciát  Branislav Mamojka a szlovák Fogyatékosügyi Tanács elnöke nyitotta meg.

Az Európai Fogyatékosok Fóruma elnöke  Yannis Vardakastanis a konferencián kiemelte, idén tíz éve, hogy létrejött az ENSZ egyezmény a fogyatékossággal élő emberek jogairól. Az egyezmény ratifikálása tagállami és Európai vonatkozásban, a kezdetben a legnehezebb feladat.

Bizonyos, hogy az egyezmény a fogyatékossággal élő emberek mindennapjaiban jelentős változást hoz. Az európai döntéshozók új iránnyal szembesülnek, a korábbi rossz tapasztalatokat hátra kell hagyni. Az új korszak kitűnő alkalom arra, hogy az európai társadalmak és kormányok változtatni és új szemléletet tudjanak kialakítani a fogyatékossággal élő emberek jogairól.

A konferencián a Szlovák Branislav Ondrus a Munkaügyi, Szociális és Családügyi államtitkár hangot adott annak, hogy az egyezménykötelező nemzetközi jogi eszköz, amely átalakítja a fontos elveket a nemzeti jogban.

Az államtitkár reményét fejezte ki arra vonatkozóan, hogy ezzel együtt a jövőben a társadalmi gondolkodás is változásokat hoz. A minisztérium kész szembenézni az egyezmény kihívásaival és teljes mértékben vállalja az egyezmény ajánlásainak tagállami végrehajtását.

 

A konferencián az Emberi Jogok Fogyatékos ügyi Szövetség képviselője, Juan Ignacio Perez Bello, az ENSZ ajánlásának összpontosító stratégiájának nyomon követésére hívta fel a figyelmet.

Európai és nemzeti szinten a vizsgálatnak tagjai: Szlovákia, Litvánia, Spanyolország, Portugália, Németország, Ausztria, Belgium és Horvátország.

A képviselő kiemelte, hogy a rendelkezésre álló tapasztalatokat meg kell osztani a többi nemzeti tagállamokkal.

Az értékelést az ENSZ végrehajtó bizottság tagjai részére továbbítani szükséges. A legfontosabb pontok sikeres végrehajtásáról alternatív jelentés készítése, és pontos, helyes fordítása a nemzeti tagállamok nyelvén szükséges

Cselekvési, fejlesztési terv elkészítését szükséges sürgetni az érdekképviselő szervezetek bevonásával.

A felelős nemzeti minisztériumok a végrehajtásra vonatkozó eljárásban kiemelik a sürgető kérdéseket, ajánlásokat.

Nemzeti szinten az erőforrások rendelkezésre állását a javaslatok végrehajtásához biztosítani szükséges.

 

 

 

 

 

 


Fehérbot SE 2014