NTP beszámoló

A Fehérbot Sportegyesület közhasznú jogállású szervezet
„Érzékenyítő esélyóra, sport és tanulás határok nélkül!”
címmel 10 hónapos pályázati program megvalósításának végéhez ért.
A projekt során a látássérült emberek szabadidős és versenysportjának bemutatására került
sor. Elsődleges cél a csörgőlabda és a vakfoci sportágak népszerűsítése.
Köznevelési intézményekben integrált módon valósítottuk meg az egészséges általános
iskolások és középiskolások érzékenyítését.
Azt a célt határoztuk meg, hogy minél nagyobb létszámban mutassuk be azt a nem
mindennapos hétköznapi helyzetet, melyet a látássérült emberek a sportban, tanulásban és
a szabadidő eltöltésében küzdenek meg.
A fogyatékossági állapot gyakran többlet (kompenzációs) képességeket hoznak létre,
amelyek kiemelkedő teljesítményekre adnak alapot minden ember számára. A projekt célja
elsődlegesen arra irányult, hogy a segítő és a segített szerepköröket felismerjék és
alkalmazni legyenek képesek a résztvevők, függetlenül attól, hogy milyen egészségi
állapotban vannak.

A projekt támogatója
Emberi Erőforrások Minisztériuma
Nemzeti Tehetség Program

Köszönetünket fejezzük ki minden támogatónak, segítőnek és önkéntesnek!


Fehérbot SE 2014